Arra gondoltunk,

…neked is fontos lehet, hogy jó minőségű, a környezetet kímélő módon előállított, minél közelebbről származó, ugyanakkor finom és változatos ételeket egyetek. Ezért keresünk most meg.

Mi lassan egy éve küzdünk azzal, hogy szeretnénk „szelídebben” megoldani az étkezésünket, sőt a fogyasztásunk minél nagyobb részét környezetbaráttá tenni, és azt tapasztaltuk, hogy ezt csak igen komoly kompromisszumok árán tudjuk megtenni – már amennyire egyáltalán meg tudjuk. Mert persze vannak piacok, de kevéssé reális, hogy rendszeresen el tudunk jutni oda. Nekünk a gyerekek miatt elég macerás, másnak nyilván más oka lehet rá, de tény, hogy a mi életformánk nem igazán kedvez a piacoknak. És persze van itt helyben is rengeteg termelő, de nem is tudunk nagy részükről, vagy akiről igen, attól is csak esetlegesen lehet vásárolni. A helybeliek nem biztos, hogy mindenre tudnak megoldást, vagy ha igen, nem biztos, hogy az elvárt minőségben. És akkor lehet menni kilométereket a termelőig vagy lesni a vásárokat, piacokat – ld. első felvetés. Vagy van a helyi bolt, és tény, hogy ha a nagy láncok helyett ott vásárolunk, akkor legalább azt a pár munkahelyet segítünk fenntartani falun belül, de egyrészt az alap élelmiszereken túl nem nagyon tartanak termékeket, másrészt miért jobb, hogy a T tejföl helyett a M vagy a C tejfölt vehetem meg, amit mellesleg ugyanabban a gyárban gyártanak. Persze a valóság sohasem ennyire fekete vagy fehér, de megnyugtató megoldás egyelőre nem kínálkozott.

Magad uram, ha szolgád nincs!

A kesztyű felvétele mellett döntöttünk: ökoközértet fogunk nyitni 2013 tavaszán. Addig is, amíg felkészülünk egy profi és öko közért (erről majd még fogtok hallani eleget J) megnyitására, szeretnénk a saját szükségleteinket már a fentiekben ecsetelt alapelvek szerint kielégíteni. Ahhoz, hogy ez költséghatékony és fenntartható legyen meg szeretnénk nyitni a rendelés lehetőségét pár környékbeli ismerős családnak. Rád is gondoltunk :)

Egyelőre limitált termékskálával indulunk, de amint kialakul a rendszer, folyamatos bővítéseket tervezünk. Ez jelenti egyrészt új termékkörök megjelentetését, másrészt új termelők felkutatását. Lesz itt majd rengeteg finom sajt, kecskesajt, lekvár, szörp, liszt, hidegen sajtolt olajak és még ki tudja mi minden. A rendeléseket heti gyakorisággal tervezzük felvenni. A megrendelt termékeket házhoz visszük nektek.

Nos, mit gondolsz? Téged is érdekel ez? Teszünk egy próbát? Várjuk válaszodat.

További szép napot kívánunk!
Magyari Szilvi, Mahlerné Horváth Ági, Marczin Orsi és Mester Klári

A bejegyzés trackback címe:

https://magtarokokozert.blog.hu/api/trackback/id/tr654850002
süti beállítások módosítása