A gyerekeink még fel sem húzták a benti cipőiket az oviban, mi már fogalmaztuk az első hírlevelet: kedves szomszéd... Röpködtek a gratulációk, mindenki versenyt szorít nekünk, hogy sikerüljön. A termelők is roppant cukipofák, kedvesek, bíznak bennünk - jól hangzik a jövőkép: bolt, amiről mindenki álmodik, de - nem véletlenül -senki nem szeretné felvállalni.
Mi pedig - megrészegülve a sok kedvességtől - egy jó időre ismét elhittük, hogy a valóságnak mindig mentholszagú a lehelete. Küldtük a hírleveleket, jöttek a rendelések hétről hétre és jöttek a problémák: az egyik termelőtől nem azt kaptuk, amit kértünk, a másiktól csak pénteken késő délután tudjuk elhozni, a harmadik ezen a héten vásárra megy, oda készül minden - egyik oldalról. Drága termékeitek vannak, most nincs pénzünk - másik oldalról.
Egy pillanatra mintha minden beitta volna a lábszagot... És akkor valamelyikünknek előkerült a retiküljéből egy csomag kávé - a régi módszer. A lábszag megszelídült, előkerültek az ismerős, szeretett vonásai. Megittunk egy teát és beszélgettünk egy jót.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.